Minden tónak szüksége van valamiféle szigetelésre. A legpraktikusabb a PVC vagy EPDM gumifólia, hiszen ezek az anyagok „felveszik” a tó alakját és tökéletesen szigetelnek.
A tó ásásakor figyeljük meg a talaj minőségét. A talajban mélyebben található élesebb kövek, esetlegesen régebben odaásott hulladék, törött üveg könnyen megsérthetik a fóliát. Ha szükséges szórjunk egy réteg homokot a meder aljára. Ezt kalkuláljuk be, amikor a medret ássuk, hogy a kívánt mélység megmaradjon. Javasolt a geotextília alkalmazása mely védi a fóliát a külső behatások ellen, úgy mint kavics, kő esetleg kertbe látogató vakond. A geotextília védelmet nyújt a környező bokrok, fák gyökerei ellen is. A tó fóliázását elvégezhetjük magunk is. Az anyag szükséges mennyiségét legegyszerűbben egy madzaggal állapíthatjuk meg. A madzag tökéletesen felveszi a tó alakját. A mérést hosszában és keresztben, a tó legszélesebb és leghosszabb részén végezzük a legmélyebb ponton keresztül. Ügyeljünk arra, hogy a parton legalább 30-40 centiméterrel túllógjon az anyag. A partra kilógó anyagot beáshatjuk vagy sziklákkal, kövekkel körbe rakhatjuk. Ha a fólia nem lóg ki eléggé, esetleg merőlegesen áll a part mellett az alá folyó esővíztől beomolhat a part. A fólia méretét ki is számolhatjuk egy viszonylag egyszerű képlettel.
Fólia Hossz = Tófelszín hossza + 2x a mélység + 2x a ráhagyás
Fólia Szélesség = Tófelszín szélesség + 2x a mélység + 2x a ráhagyás
Ha lehetőség van rá, a fóliát hajtogassuk szét a parton és hagyjuk állni a napon. Így meglágyul, és sokkal könnyebben tudjuk elvégezni a szükséges hajtogatást. Az extrább alakú tavaknál természetesen több ránc és hajtás alakul ki, amelyek megnehezíthetik az iszap eltávolítását és ezen túlmenően sok lesz a felesleges maradék anyag. Ilyen esetben érdemesebb megfelelő szakembert hívni, aki a fóliát a helyszínre szállítja, szabja és a mederben összehegeszti a szükséges darabokat. Így bár a munkadíj extraköltségként jelentkezik kevesebb anyagot kell kifizetnünk.
Egy pillanatra kanyarodjunk vissza a tó elhelyezéséhez. Miután igen sok szempontot kell figyelembe venni, így könnyen előfordul, hogy a tó építője elfelejt ezt-azt. Ezért bár lehet, hogy fölöslegesnek tűnik, mégis megemlítenék két igen fontos tényezőt. Ne felejtsük el, hogy a tóhoz szükséges technikai dolgok egy része árammal működik. A tóba elhelyezett szivattyúk, szökőkutak teljesen vízmentesek, mégis lehetőleg olyan biztosító tábláról vezessük ki az áramot a tóhoz, amely azonnal lekapcsol, ha a készülék zárlatos lenne.
A másik szempont a víz. A tó természetes módon veszít vizet. A párolgás csak az egyik ok. A tavat madarak és egyéb éjszakai állatok is meglátogatják, sőt bizonyos vízbelógó növények is „ihatnak” a tóból. Az eltűnt vizet pótolni kell, és igen kellemetlen vödörrel feltölteni egy tavat. Időnként szükségessé válhat részleges vízcsere. Legyen tehát a tó „slagtávolságon belül” valamilyen vízvételi lehetőségtől.
Ha a fóliázás elkészült rögzítsük kövekkel a fóliát a parton és a lépcsőknél is, hogy a fólia nehogy becsússzon a mederbe. Vigyázni kell, hogy a rögzítés ne végleges legyen, hiszen a tó feltöltésekor az anyag igazodni fog. Ha feszül valahol, később megsérülhet az anyag, ha valaki rálép, vagy rágurul egy szikla, vagy kő. Amikor a vízszint eléri az első lépcsőt a köveket kivehetjük hiszen a víz már a helyén tartja a fóliát. A tavat fokozatosan töltsük, így a különböző szintekre könnyebben tudunk növényeket ültetni. A vizet mindig hagyjuk állni legalább egy hétig mielőtt halat hoznánk a tóba. A friss víz a klór, és egyéb fém tartalma káros a halakra.
A halas kerti tavaknál a két legfontosabb szempont a megfelelő oxigén ellátás és a szűrés. Ez két olyan kiadás amin nem szabad spórolni, mert ez a növények és a halak életébe kerülhet. A tóba szökőkúttal, csobogóval juttathatjuk be a szükséges oxigént, ha meleg az idő és ez kevésnek bizonyul, használjunk légpumpát és porlasztókövet.
A tószűrő az egyik legnagyobb kiadás, de elengedhetetlen. Sokféle létezik belőle. A tóban elhelyezhető szűrők kitűnőek kisebb tavakhoz. Előnyük, hogy nincsenek szem előtt, hátrányuk, hogy helyet foglalnak a tóban. Azt javasoljuk, hogy a belső szűrőt kisebb tavak tulajdonosai vásárolják, mert takarításnál egy nagyobb tóból igen nehéz kiemelni egy vízzel, kosszal és sárral teli hordót. A külső szűrők között létezik úgynevezett gravitációs szűrő, amelyet úgy kell elhelyezni, hogy a hordó vagy láda kifolyó nyílása a vízszint felett legyen. A légmentesen zárt, nyomás alatti hordók elhelyezése esztétikai szempontból sokkal kedvezőbb, hiszen ezeket a hordókat le lehet ásni, tehát nem vagy alig látszanak és praktikusak is, hiszen a vizet képesek a kifolyó nyílásuk fölé, pl. egy csobogóba vagy sziklakert tetejére felszállítani. Ezek a szűrők jóval drágábbak, de jobban végzik a dolgukat és érdemes elgondolkodni azon mennyi takarítást, kellemetlenséget kerülhetünk el egy jobb modell megvásárlásával. Egy kevésbé hatékony szűrő esetében a vízminőség leromlásakor szükségessé váló vízcsere se olcsó mulatság.
A szűrők belsejében különböző anyagok találhatók. Vannak úgynevezett fizikai szűrőanyagok, mint pl. szivacs, zeolitkő melyek felületén tapad meg a szennyeződés. A szivacsokat időnként ki kell mosni, a zeolitkő telítődik, és ki kell dobni, cserélni kell. Nagy hibát vét, aki a szivacsot forró vízzel steril tisztára mossa. A szivacs lyukaiban ugyanis lebontó baktériumok vannak melyek „megeszik” a szerves szennyeződést, mint pl. halürülék, haltápmaradék, növényi hulladék. A baktériumok elpusztulhatnak a forró vízben. A szivacsot mindig egy vödörben, pár liter tóvízben mossuk el. Ugyan ez a helyzet a biolabdákkal is. A felületükön megtapadó baktériumok létfontosságúak az egészséges tóhoz. A baktériumok ugyancsak elpusztulnak az oxigén hiányától. Van, aki spórolás címén csak időnként üzemelteti a szivattyút és a szűrőt. Nagy hiba. Ha a lebontó baktériumok elpusztulnak, a szűrő semmit nem ér. A szűrés első elindításakor érdemes baktériumkultúrát önteni a szűrőbe. A szűrőt sterilre takarítani csak a téli leálláskor szabad amikor víztelenítjük a hordót vagy ládát, hogy ne fagyjon szét. A szűrőindító baktérium tavasszal, újraindításkor is javasolt. A szűrő méretét mindig a gyártók javaslata alapján válasszuk meg.
A következő a fontossági sorrendben a vízpumpa.
A pumpa teljesítménye l/h –ban van feltüntetve. A legoptimálisabb, ha a pumpa a tó vízmennyiségének a felét képes továbbítani óránként. A szivattyú teljesítménye függ az emelési magasságtól és, hogy milyen távolra kell szállítania a vizet. Vegyük számításba, hogy 10 m vízszintes távolság ugyanannyi teljesítményt követel a pumpától, mint 1 m függőleges emelés. Ha sziklakertet szeretnénk, amelyről egy kis patak formában folyik vissza a víz, a következőt kell tudni. Ahhoz, hogy2,5 cm széles sávban folyjék le a víz, 600 liter víz kell óránként; 10 cm-es patakhoz kb. 2400-2500 liter vízre van szükség. A pumpa választásakor tehát vegyük figyelembe a tó mélységét, a csobogó magasságát és a távolságot.
A tó tisztántartásának egyik segítője lehet a „skimmer”, mely összegyűjti a felületi szennyeződést. A tóba hulló falevelek időnként elsüllyednek, és a tó aljában bomló falevél nagy ellenség. A bomláskor keletkező gázok oxigénhiányt okozhatnak és télen pl. a jég alá szorulva, megfullasztják a halakat. Ha nincs skimmer, halásszuk le a leveleket.
Ezek elengedhetetlen kiadások melyekkel számolni kell a tervezésben. A szökőkutak, vízköpők, víz alatti és parti világítás, olyan dolgok melyek vagy kellenek a tulajdonosnak vagy nem. De a vízforgatón és szűrésen nem szabad spórolni.